Irány a TV2!

 

Mondhatni, a megbízás a szokásos mederben indult. Egy másik iroda volt fél évig megbízva az értékesítéssel, akik egy ilyen csodálatos ingatlannál annyi fáradtságot sem vettek, hogy a fotózás során akár egy ásványvizes palackot arrébb tegyenek. A hirdetési szöveg is nagyjából kimerült annyiban, hogy a fénymásolt és nem aktualizált alaprajz helyiségeit felsorolták. 

Mi már szinte teljesen üres állapotban és lakók nélkül kaptuk meg az ingatlant. A családi ház méreteiből adódóan itt már 2 fős takarító brigád dolgozott, majd megérkezett lakberendezőnk, aki a kívánt mértékig bebútorozta és feldíszítette az otthont. Erre azért is kiemelt figyelmet kellett fordítani, mert idehaza különlegesnek számító értékesítési módszereink miatt a csapat bekerült a TV2 csatorna, Több, mint testőr című műsorába, és a forgatási helyszínnek ez az ingatlan lett kiválasztva.
Média csapatunk 117(!) videó felvételt, közel 50 ingatlanséta állomást, és HDR fotókat készített, sőt újdonságként az ingatlanséta során, a legfelső szint erkélyéről kiléphetünk a szabadba, ahol madártávlatból is megcsodálhatjuk az épületet és környékét.

Az előkészítésre fordított idő meghaladta a 200 munkaórát, de a piac meghálálta a befektetett erőfeszítéseket, illetve a megtekintők is elismerésüket fejezték ki a méltó tálalás kapcsán.

Tóth Róbert

Irodavezető
+36 70 429-0037
toth.robert@egylet.hu

Kérdése van?
Adja meg adatait és felhívjuk!

Az Adatkezelési tájékoztatót elolvastam és elfogadom.
Üzenet küldése