Megbízómmal korábbi lakáseladás kapcsán ismerkedtem meg. Akkor 5 db ingatlanközvetítőt interjúzott, hiszen - rendkívül tájékozottan- csupán eggyel szeretett volna együtt dolgozni. Az egyik két betűs nagy franchise referense nem is talált oda a lakóparkhoz(!), így csak 3 vetélytársam maradt. Hozzá kell tennem, hogy akkor még én is a nagy zöld ingatlanos cégnél tevékenykedtem, de már akkor is próbáltam kitűnni a „kollegák” közül. Istvánéknál személyem lett a befutó, és a lakást teli áron, bútorokkal együtt sikerült értékesíteni. (2015-ben ez nem volt egyedi eset.) 2019-ben ismét megkeresett István, amikor is már exkluzív és egyben luxus színvonalú családi fészküket értékesítették. Az otthon hirdetésére egyedül én kaptam engedélyt, de a nagy hálózatokkal is szerződést kötött, akik kizárólag belső rendszerüket és vevőkörüket használhatták az értékesítést elősegítendő. Az első ígérgető jelentkezőt hamar elengedtük, és a második érdeklődésből meg is született az adásvétel. A teljes folyamat (ártárgyalásokkal és adásvételi szerződéssel együtt) mindössze 7 hetet vett igénybe, habár Pestszentlőrincen ritkán van családi háznál ennyi helyiérték a vételárban :)

Tóth Róbert

Irodavezető
+36 70 429-0037
toth.robert@egylet.hu

Kérdése van?
Adja meg adatait és felhívjuk!

Az Adatkezelési tájékoztatót elolvastam és elfogadom.
Üzenet küldése