Matosics Zoltán


1988-ban születtem, tősgyökeres Óbudai vagyok, de eddigi szerteágazó karrierem során teljes Budapestet és az agglomeráció egy részét is jól megismertem.
Szeretem ezt a várost, szeretek itt élni.
Tervezőgrafikusként diplomáztam, mely szakmát 14 évig műveltem, de mindig csak a háttérben, szabadúszóként. A vizuális kommunikáció mellett évekig foglalkoztam főállásban kintlévőségkezeléssel, műszaki cikkek és szállás-értékesítéssel, valamint a marketing- után építőipari fejlesztési projektvezetéssel – melyben 3 év alatt mintegy félmilliárd forintnyi összértékű beruházásokért voltam felelős.


Ezek után mit keresek az ingatlanszférában? – Szokott hangozni a kérdés. – Egy kiemelt jelentőségű, közös tulajdonsága van minden eddigi munkámnak: első sorban emberekkel foglalkoztam és foglalkozom most is; szeretek segíteni, és szeretem az interakciót, változatosságot. A projektalapú értékesítésben hiszek és hivatásomként tekintek Ügyfeleim értékeinek, igényeinek és érzésvilágának megértésére. Az ingatlanszféra mindezek harmonikus arányú együttese számomra.
Ha megkérdeznek, mégis úgy érzem, sosem voltam és nem is áll szándékomban – a mai, magyar köztudatban élő kifejezéssel élve – „ingatlanosnak” lenni. „A kevesebb több” elve itt is érvényesül: Kizárólag olyan feltételekkel dolgozom (kollégáimmal, partnereinkkel együtt), hogy kiemelt minőségben és kiemelt figyelemmel tudjam végigkísérni minden rám bízott ingatlan értékesítési projektemet. Ebből pedig win-win üzletek és ajánlások következnek. Összességében a bizalmon és korrektségen alapuló emberi kapcsolatok megteremtésén és ápolásán dolgozom.

Ha ingatlaneladási problémáinak megoldásában, vagy csak a tervek kivitelezésében és a folyamatok gördülékennyé tételében segítségére lehetek, állok rendelkezésére – keressen bizalommal!

Egylet.hu

    1094 Bp., Balázs Béla u. 24-28. II. em. 39. kapucsengő 239#
    +36 70 429-0037
    iroda@egylet.hu

Kérdése van?
Adja meg adatait és felhívjuk!

Az Adatkezelési tájékoztatót elolvastam és elfogadom.
Üzenet küldése