ELADVA

Hangulatos belvárosi lakás egy tündéri kis társasházban

Július végén keresett meg egy nagyon régi, kedves ismerősöm, hogy hagyatékból származó ingatlanát szeretné értkesíteni, de néhány nap sikertelen próbálkozás után úgy döntött, hogy inkább profira bízná a dolgot.

 

49 millió Ft-ért hirdette meg a 38 nm-es felújítandó, nem túl világos kis lakást. Pár hideghívó ingatlanos vitt rá befektető érdekődőket, a társasházból is megnézték többen is. De mindenki csak csóválta a fejét, hogy köszönjük, inkább nem.

 

Megnéztem, számolgattam és azt mondtam, hogy van ebben lehetőség - meg még pár millió Ft.

A személyes tárgyakkal, régi bútorokkal dugig megtöltött lakást lomtalaníttattam, csináltunk egy tisztasági festést és kapott egy alapos takarítást, illetve némi minimális kis javításokat.

 

Majd jött a szokásos folyamat: lakberendezőnk segítségével bebútoroztuk és kapott egy Home Staging-et, illetve az ahhoz méltó médiaanyagok is elkészültek.

 

Lélektani pillanatban, augusztus utolsó hetében léptünk piacra - pár nappal az Otthon Start hitel indulását megelőzően.

Néhány mutatás után heves licitbe fordult a folyamat. (Amit aztán újra kellett indítani, mert a nyertes vevőjelöltről kiderült, hogy a pénzügyi tanácsadója rosszul informálta és mégsem bizonyult hitelképesnek - szerencsére ez még időben kiderült róla. Ezúton is ajánlom az Egylet szakképzett pénzügyi tanácsadóit.)

 

De nem bántam, mert így bebizonyosodott, hogy nem - ezúttal sem - csak "szerencsém" volt: néhány nap múlva ismét kezünkben volt több, az irányárat ugyancsak meghaladó vételi ajánlat.

 

Tudom, már unalmas a zárómondat: a Home Staging működik.

Kérdése van?
Adja meg adatait és felhívjuk!

Az Adatkezelési tájékoztatót elolvastam és elfogadom.
Üzenet küldése