1 szobás lakás eladó Bel-Budán

A történet úgy kezdődik, hogy a szomszéd lépcsőházban kihelyezett "ELADÓ" táblára lettem figyelmes. A tulajdonost felhívtam, s mivel a közelben lakom, illetve a kerületben rendszeresen dolgozom, sőt az utcában az elmúlt hónapokban is sikeresn értékesítettem egy lakást, ezért szívesen fogadott.

 

A bemutatkozó beszélgetés során a tulajdonos elmondta céljait, tájékoztatott, hogy 1 hónapja hirdeti egyedül az ingatlant, s eddig csak ingatlanosok keresték. Felmértem a feladatot, s az általam kínált megoldást (Értékesítési stratégia) elfogadta a tulajdonos.

 

Stratégiámban fontos szerepet kapott az ingatlan használhatóságát jól bemutató Home Staging és a professzionális ingatlanfotók. A lakásban takarítást végeztünk el, majd profi partnereink megvalósították az ingatlan "Színpadra állítását". A Megbízás megkötésétől az ingatlan piacra kerüléséig 9 nap telt el szorgos munkával.

 

A hirdetéseket a releváns online hirdetési felületeken elhelyeztem, illetve a közösségi médiában is megjelentettem.

 

Az ingatlan 18 napig volt hirdetve, mire megérkezett az az írásos vételi ajánlat, melyet elfogadott az Eladó ügyfelem. A Vevő és az Eladó ügyfeleket végig kísértem a szerződéskötés és birtokba adás folyamatán, s a vételi ajánlatot követő 4.-dik napon már le is zárult az értékesítés.

Virág Attila

Immo-MAX ingatlaniroda
+36 70 431-3224
virag.attila@immo-max.hu

Kérdése van?
Adja meg adatait és felhívjuk!

Az Adatkezelési tájékoztatót elolvastam és elfogadom.
Üzenet küldése