Egy szépen felújított, de zsúfolt lakás átalakulása!

Egy korábbi elégedett ügyfél ajánlására érkezett az alábbi megbízás Pesterzsébeten. A tulajdonos egy irodával kötött szerződést, de 8 hónap alatt semmi nem történt a lakás körül, ráadásul mindig ő hívta az ingatlanközvetítőt a fejlemények miatt. Az első beszélgetés, bemutatkozás és a referenciák hatására nem volt kérdés, hogy együttműködjünk a lakás eladásában. 

Rengeteg doboz volt felhalmozva, mely az összképet érthető módon negatívan befolyásolta. Viki nagyon együttműködő volt a lakás átalakítását illetően. Ennek köszönhetően már reggel elkezdtük kihordani a dobozokat, és elpakolni az apróságokat, hogy mire a profi csapat (okleveles lakberendező és belsőépítész, hivatásos ingatlanfotós, videós, 360 fokos ingatlansétát elkészítő szakember) kiér, már kevesebb munka legyen. 

Nem volt karnis a lakásban, függöny nélkül pedig nem mutat jól a lakás (egyébként a függöny annyira megtetszett a tulajdonosnak, hogy az ott is maradt). A karnisok felfúrása (jó pár fúrószár megadta magát), a kiszállított bútorok összeállítása, az erkély rendbetétele, a kiegészítők, textíliák elhelyezése, a 2D képek, a 360 fokos ingatlanséta, valamint videó elkészítése egy teljes munkanapot vett igénybe a 4 fős csapatnak. A végeredmény szerintem magáért beszél.

 

Update: a lakásra azonnal 2 vevő jelentkezett. Mindkét jelentkező vételi ajánlatot tett, de sajnos az első vevőről a mélyebb átvilágítás során kiderült, hogy nem hitelképes (hiteles részlegünk megkímélte mindkét oldalt a csalódástól vagy az anyagi veszteségtől). A második vevő ajánlatát is elfogadta az eladó, bár itt előzetes éles hitelbírálatot kellett kérnünk, hogy biztosan elmondhassuk létre fog jönni a tranzakció. A vételi folyamatok alatt további 6 érdeklődő jelentkezett, de ők már nem kaptak lehetőséget megtekinteni a lakást, hiszen az etikus tulajdonos tartotta magát az ígéretéhez, hogy kivárja a hitelbírálat eredményét. 

 

Viki imába foglalta barátnője nevét, aki megismertette Őt közösségünkkel. A nyolc hónap eseménytelenség után történt szinte azonnali eladás megerősítette mind a tulajdonost, mind a csapatot, hogy ennek az értékesítési módszernek van létjogosultsága. A hab a torán, hogy a fenti - nem éppen elterjedt - szolgáltatások költségeit a sikerdíjunk tartalmazza.

 

https://unortodoxingatlanos.blog.hu/2020/09/16/hogyan_dolgoztassunk_meg_egy_ingatlanost_a_jutalekaert

 

 

Tóth Róbert

Irodavezető
+36 70 429-0037
toth.robert@egylet.hu

Kérdése van?
Adja meg adatait és felhívjuk!

Az Adatkezelési tájékoztatót elolvastam és elfogadom.
Üzenet küldése